Új a nap alatt
Itt találhatod az eddig született blogbejegyzéseimet.
A citromverbéna a frissesség, a nyugalom és a tudományosan igazolt egészségmegőrzés növénye. Finom illata mögött gazdag kémiai összetétel és számos jótékony hatás rejlik, amelyek a mindennapi teázástól a kutatólaborokig felkeltették az érdeklődést.
Szuper, látványosan emelkedik a fertőző májgyulladásos megbetegedések száma, Nógrád vármegye be is húzott a járványügyi ötös lottón egy erős hármast. Elő a természetes vírusölőkkel, és ami a legfontosabb: tanuljunk meg közösségben a legkevésbé fertőzni.
Számomra Jane Goodall tényleg egy megismételhetetlen jelenség volt és tudtuk: ha eltávozik, egy tartóoszlopát veszíti el az egész emberiség. Ezt éreztem akkor is, amikor pár éve egymás mellett ülve néztük végig a róla készült egyik filmet, és most is, amikor a halálhírét emésztem.
Az őszi napéjegyenlőség 2025-ben szeptember 22-re esik, ilyenkor az animista ember egy kicsit számot is vet, meg ünnepel a szarvabőgéssel együtt. Bár lehet az őszre az elmúlás manifesztumaként is tekinteni, fonott kosárként egyszersmind magában hordozza a bőséget, a jó érzésekben levést, a könnyű létet, a kapcsolódást oda, ahová valóban értelme van.
Nézzünk meg néhány közkedvelt és kevésbé elterjedt immunerősítő gyógynövényt, és beszéljünk az immunerősítésről általában. Ne feledkezzünk meg teázás közben a mikrobiomról, és érdemes bekészíteni egy-két fiola grogot, vagy készíts velem gyógynövényes forró italpor alternatívát!
Nem akarhatod, hogy a talajtakarásod megfojtsa vagy megbetegítse a növényed, ugye? Akkor csínján a gyógynövénymulccsal is!
Az eklipsz időszak érzelmi hullámzásait és belső átalakulásait gyógynövényekkel is kísérhetjük. Megidézhetjük a csalán minden rétegben tisztító erejét, a borsmenta okozta fókuszáltságot, az orbáncfű fényét, a fekete üröm bölcsességét, a zsálya védelmét és a copal gyanta utánozhatatlan füstjét. Útmutató azoknak, akik szeretnének tudatosan kapcsolódni a holdfogyatkozás energiáihoz.
Fontos önismereti témákat mozgat meg a szeptember 7-i Eklipsz és az előtte-utána lévő két hét. Átmenet ez, küszöb-időszak blokkoldásokkal, minták felülírásával, és már jön valami nagyon erős ÚJ szele, érdemes felkészülni rá. Kiss Fanni viselkedéselemző-asztrológus írása.
Éppen érés előtt áll a fekete bodza bogyója, ami önmagában mérgező, némi furfanggal mégis hihetetlen egészség elixírek készíthetők belőle - és még a konyhakozmetikában is szuperül használható!
Az egyik legjobb regeneráló, tónust adó, az arcba és a test bőrébe életet lehelő, vitaminizáló növényi olajunk a sárgabarackmag olajé, tanuljuk meg jól használni.











