Az előző negyedévi falulap sztárjává tettem a kökényt, álljon hát itt is néhány gondolat róla. Idén bőségesen termettek a korábban szikkadt cserjék, likőrtől oxymelig tegyük be a jóllétünkért, és tartsuk észben a tavaszi virágzást es.

Polifenolok és flavonoidok a természet patikájából – a kökény hatóanyagai a szervezet védelmében

“Kék a kökény recece, ha megérik, fekete, én utánam barna legény ne gyeeere” – visszhangzik hallójáratainkban a rasszista nóta, főszerepben a településhatárok kéklő csontár termésével.

 

A kökény (Prunus spinosa) az egyik legértékesebb vadon termő cserjénk. Tavasszal hófehér virágba borul, ősszel pedig apró, kékesfekete bogyóival díszíti a tájat. Bár első bekkre már-már éretlennek tűnően fanyar, az első fagyok után a gyümölcs megédesedik, és különleges ízvilágával a természet kincseskamrájának egyik gyöngyszeme lesz.

Funfact: ha nincs kedved hidegben szedni, segíthet, ha a fanyar bogyót hazaviszed, és megmutatod a fagyasztónak 2 órát.

 

A kökény bogyója és virága is gazdag polifenolokban, flavonoidokban és antocianinokban – ezek olyan növényi vegyületek, amelyek erős antioxidáns hatásuk révén védik a sejteket az öregedés, a gyulladás és a környezeti stressz káros következményeitől. 

A kökénykivonat segíthet a vércukorszint szabályozásában, javíthatja az inzulinérzékenységet, és támogathatja a szív- és érrendszer egészségét is. Ezek a hatások különösen fontosak a modern életmódhoz kapcsolódó betegségek – például a metabolikus szindróma és a 2-es típusú cukorbetegség – megelőzésében.

A gyümölcs emellett C-vitamint, káliumot és élelmi rostokat is tartalmaz, több oldalról erősítve a szervezetet. Támogatja az immunrendszert, serkenti az emésztést, bikázza a szívet, és hozzájárul a szervezet természetes egyensúlyához úgy en bloc. Összehúzó hatása révén segít hasmenés és torokfájás esetén, vízhajtó és vértisztító, valamint anyagcsere-serkentő tulajdonságokkal is rendelkezik.

A kökényvirág – tavaszi tisztulás és gyengéd támogatás a szervezetnek

Nemcsak a termés, hanem a kökényvirág is gyógyhatású. A virágokat tavasszal, teljes nyílásban (vagy épp egy hangyányit, gondolatnyit, csipetnyit előtte) érdemes gyűjteni, amikor még levelek nélkül, fehéren ragyognak az ágakon. A belőlük készített tea régóta ismert vízhajtó, közepesen enyhe hashajtó és méregtelenítő hatásáról.

Egy 2021-es tudományos vizsgálat megerősítette, hogy a kökényvirág kivonata antimikrobiális és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik, valamint segítheti a máj védelmét és a szabadgyökök semlegesítését.


A virágtea kíméletesen serkenti az emésztést (de rendszeresen semmilyen hashajtót nem szabad fogyasztani, ha sokáig fennáll a székrekedés, abban az esetben szennától a roiboosig minden kontraproduktív), enyhíti a puffadást és a teltségérzetet, így ideális tavaszi kúrákhoz vagy az ünnepek utáni regenerálódáshoz.

Kökény a konyhában – nasi, likőr, állapotjavító szer

A kökényből készült ételek és italok egyszerre hordozzák a vadon karakterét és a házi praktikák bölcsességét. A kökénylekvár különleges kísérője lehet vadételeknek, sajtoknak vagy desszerteknek, és takkra ugyanúgy kell elkészíteni, mint bármilyen más lekvárt. 

Aszalva is eltehető, így télen természetes vitaminforrásként fogyasztható – de majd figyelj a magtalanításra, mert amygdalin tartalma miatt az összerágását erősen ajánlott kerülni. 

Nem támogatjuk az alkoholizmust, mert gáz, alkalomadtán likőrje viszont finom kiegészítője a vendégváró asztalnak. Ginnel készült kökénylikőr és kökényes bor is dicsérheti az ügyes háziasszonyt, ezek néhány hét érlelés után gazdag, mély aromát kapnak. Egy kevés méz, galagonya bogyó tovább fokozhatja az ízharmóniát.

Az oxymel is kiváló oldószer lesz a kökény hidrofil hatóanyagainak: a víz és almaecet 1:1 arányú keverékébe tett kökényt 3 hét után szűrjük le, és kúraszerűen élvezhető áldásos hatása. 3 hétig napi 2 evőkanállal tegyünk egy pohár vízbe a nedűből, és igyuk meg. 3 hét után tartsunk 2 hét szünetet.

A fogyasztás határai – amit érdemes tudni a biztonságról

A kökény magjában és kérgében mérgező anyagok (hidrogén-cianid-származékok) találhatók, ezért fogyasztásra csak a bogyó húsa alkalmas. Bár a feldolgozott termékek kis mennyiségben biztonságosak, terhesség és szoptatás alatt nem javasolt sem a bogyó, sem a kivonatok rendszeres fogyasztása. Mivel a pontos adagolásra nincs egységes tudományos irányelv, gyógyászati célú alkalmazás előtt mindig érdemes szakember véleményét kérni.

A kökény szubtilis hatásai, spirituális üzenete 

Ha a kórállapotokat, amelyekre a kökényt javasolják, megnézzük, akkor következtethetünk a betegségek lelki okaira és arra, hogy a bogyó ezekre is hatással lehet.

Ha problémánk, elakadásunk van az elengedéssel kapcsolatban (emésztés, ürítés), a határhúzással (a növény tövisei, immunvédelem, bőrerősítő funkció), nehezünkre esik a kommunikáció valamilyen formában (torokfertőtlenítés), besavanyodottak vagyunk (fanyar íz, cukorbetegség és keserűség), túlhajszoljuk magunkat (C-vitamin kimosódás, káliumpótlás)… szóval akkor érdemes megfontolni, hogyan tehetjük az életünk részévé a kökényt mint tanítót értelmes mennyiségben. Hiszen semmilyen gyógynövényt nem kell, nem illik és nem is jó állandóan fogyasztani, így a kökényt sem.

Ha hasznosnak találtad az olvasottakat, oszd meg Te is!