Ahogy az egyik kolléganőm fogalmazott, a tavasz kicsit olyan, mintha a természet tesztoszteront lőtt volna a szemgolyójába, és egyik pillanatról a másikra berobbant volna. Tényleg ez történt. Lefeküdtél aludni úgy, hogy itt-ott volt egy-két rügyecske, aztán felébredtél arra, hogy már árnyékot vet a mogyoróbokor, és fel sem lehet fogni, micsoda gyógynövények vannak.  

Most így milyen erdei-mezei gyógynövényt emeljek ki? Minden itt van karnyújtásnyira, imádni való. Az ember kevésbé, aki megy, mendegél, letépi a kórót, mert az milyen szép s illatos, majd kirándulás végeztével elhajítja, de csak suttyomban, hogy azért ne lássa senki, mekkora egy utolsó nímand. A szégyenérzet elmúlik, és tényleg azt gondolja az ember, hogy egy fa mögött nem látja a természet, hogy megkárosították.  

Elhajított odvas keltike csokor

De aki hallja a természet hangját, az értékeli is őt. Ha gyógynövényt gyűjtesz, figyelj egyrészt arra, hogy védett vagy mérgező növényt ne szedj, és szinte sírva kérlek: ne higgy az applikációnak! Lehet, hogy a tiéd pont jóféle, de legalábbis gondolkodj kritikusan gyűjtés során, mert nekem három is full kamut ír ki fotózások során. Nem biztos, hogy a 90%-ban jó pont nem a 10%-ban fog megmérgezni.  

Semmi baj azzal, ha nem ismered fel a növényeket, ez tapasztalat kérdése. Ha többet jársz majd ki, többet fogsz tudni. De amíg nem tudod, ismeretlen növényt ne fogdoss kicsit sem, pláne ne kóstolgasd.  

No, az alapszabályokon túl vagyunk, nézzünk pár gyógynövényt. Egyszerűen nem fér bele a terjedelmi korlátba az összes, nagyon sokat ki fogok hagyni, kedvencem, a kankalin is csak mementóként marad itt, így ezt ne vedd teljes listának (lehet belőle sört is főzni, hihetetlen gazdag növény!) 

Beléjük futottam mostanság, hát őket hoztam Neked, ráadásul őket salátába is bele tudod tenni, leszáríthatod gyógynövényteának, egyesekből hamis mézet vagy bort is tudsz készíteni, vagy használhatod fűszerként. Ha pedig jönnél gyógynövénytúrára, ahol sokkal több növénykével futhatsz össze, várlak szeretettel! ? Még csak április közepén járunk, már most tudom, hogy holnap 5 másik fajta növény éri el a gyűjthető kort. Eszméletlen! 

Tyúkhúr – Stellaria media  

Tyúkhúr

Tipikusan minden sarkon virító gyógynövényeket hoztam, amelyek akár kátyúkban is nőnek minimális földdel, ha kell, ha nem. Ilyen a tyúkhúr is, szerintem nincs ember, aki ne látott volna még. Zöld, kicsit husis levele van, fehér, apró virágai, és nyúlik, mint a húr.  

Szenzációs salátanövény, csak leszeded, és belevagdalod a friss salidba, amellyel rengeteget tehetsz egészségedért. Mozgatja a bélrendszert, de ez a hatás különöst ez nem számottevő. A vért viszont remekül tisztítja a koleszterintől, méregtelenít, tisztítja a májat, javítja az epe működését. 
 
Úgy tartják, hogy támogatja a fogyókúrát, de ezt kellően félreértjük, teája iszogatásával nem olvad le rólunk a zsír. Mozgás, diéta kell hozzá. Kúraszerűen érdemes fogyasztani, legalábbis két heti naponta fogyasztás után tarts szünetet.  

Árvacsalán – Lamium … 

Pofók árvacsalán

Na, ha ilyet látsz fehérben, az a fehér árvacsalán, ami viszont mindenféle nőgyógyászati fertőzésre használható ülőfürdő-ülőpároló keverék alapanyaga lehet. Gőzölni akkor is tudsz vele, ha felfáztál, bár vannak nála erőteljesebb hatású gyógynövényeink. Egyébként szőkíti is a hajat. ?  

Az árvacsalán nem is annyira árva, egyrészt csoportosan nő, másrészt rengeteg fajtája van. A vörös árvacsalán (Lamium purpureum) kertekben is nő, szintén remek salátanövény, ha nem a kocsibeálló alól szedegeted ki. Bővelkedik vasban, vannak benne vitaminok, kifejezetten jól szerepel a szabadgyökök elleni harcban. 

A képen a pofók árvacsalán (Lamium orvala) az, amit minden nyomorult leszed az erdőben, pedig ha tudnák, hogy szálanként 50 ezer forint a természetvédelmi értéke, kevésbé bíztatnák a gyereket, hogy vigye haza anyának a vázába. 

Pitypang – Taraxacum officinale  

A gyermekláncfüvünk is sárgáll már, vízhajtóként, ilyetén reumás, köszvényes fájdalom esetén tünetenyhítésként, keserűanyag tartalmánál fogva étvágyjavítóként használják leginkább, de azért vannak itt még lehetőségek! 

Az angolok “oroszlánfognak” is hívják a tépett levélkéi miatt. Ezeket a leveleket tavasszal (!) teheted friss salátába egy jó alapos mosás után, jó kis A-, B-, C- vitamin forrás, tele van ásványi anyagokkal, illetve említésre méltó még kolin tartalma, amely tökéletesen kiegészíti a növény vízhajtó és méregtelenítő hatását. A kolin ugyanis erősíti a májat és a vesét, amúgy az idegrendszert is.  

Szóval a pitypang levele (és gyökere is) elsősorban vízhajtásra alkalmas, de arra nagyon. Tisztítják a vért, az epét és a májat is, az ajurvéda egyenesen a pangó harag kihajtására javasolja (milyen szép is a magyar nyelv: pityPANG), és a nyirokrendszert is remekül karban lehet vele tartani. Kúraszerűen.  

Érdekesség, hogy gyökerét most tavasszal lehet gyűjteni, szóval még most ásd ki, szárítsd meg és darabold fel teának, a bátrabbak pedig kipróbálhatják darálmányát kávéként, a cigány gyógyítók előszeretettel készítettek belőle “fekete levest”. Állítólag nem annyira kellemes, mint egy Cortado. 

A virágából hamis mézet vagy bort készítenék, ha már itt van, a neten ezer recept fellelhető. Nekem szintén a cigány bor lapul a zsebemben, a méz pedig a virág cukorral való felfőzése során készül, én maradnék a méhnyálas verziónál.  

Pásztortáska – Capsella bursa-pastoris  

Róla különösen fontos beszélnünk, mert a női teakeverékek egyik alapja. Szuper vérzéscsillapító, bőséges menstruáció esetén ugyanúgy jó hasznát veszik a hölgyek, ahogy az urak mondjuk sebgyógyításnál. Azonban nem árt vele vigyázni – például akinek kevés a tisztulása, nem érdemes innia, illetve méhszáji problémáknál körültekintően lehet csak használni, ezért nem mondható rá, hogy “minden női keverékben helye van.” Valamilyen kibillent női állapot esetén orvosi tanácsra lehet esetleg fogyasztani. 

Zamatos turbolya – Anthriscus cerefolium 

A tavaszi antioxidánsok egyike a felcserélhetetlen ízű zamatos turbolya. Frissen adja ki zamatát, és csak kis mennyiségben hintjük az ételre. Összetéveszthető küllemre a foltos bürökkel, de ha a turbi levelét megdörzsölöd, átható ánizs szagot áraszt.  

Pótol valamennyi C-vitamint, de inkább salaktalanító, vér- és vesetisztító hatása érvényesül, főleg, ha még ilyen korán szedegetjük az édespetrezselyem névre is hallgató növényt. Nagyhét csütörtökén állítólag szokás turbolyalevest enni, de ehhez nem értek.  

Ibolya – Viola odorata  

Virágából isteni szörp, kandírozott virág készíthető, színesítheted vele a salátád, levele pedig kiváló fejfájáscsillapító tea alapanyaga, bár köhögésre is szokták adni. Van benne némi szalicilsav, de így önmagában nem lesz fájdalomcsillapító a kandírozott ibolyából. Csersavtartalma jelentős, a benne lévő antocianin pedig a lila színért és a gyulladások kialakulásának redukálásáért felel.  

Néhány gyógynövény, s mégis mennyi lehetőség! Figyeld meg, melyik növény mire jó, s nézz rá, vajon neked arra most szükséged van-e? Leginkább olyan gyógyhatású füvek bújnak elő, amelyekre adott időben a többségnek szüksége van, de nem biztos, hogy az a te utad. Figyelj magadra!

Ha hasznosnak találtad az olvasottakat, oszd meg Te is!