Mivel a Kapha dosha a magyarországi téli időszakban van jelen dominánsan, ájurvédikus cikksorozatunk második és harmadik részében erről a testtípusról és a mindannyiunkban jelen lévő kapha minőség balanszírozásáról lesz szó bővebben. Az ájurvédában a 3 dosha ugyanis az évszakokban is megmutatkozik, a kilengéseinek koordinálása pedig az egészség egyik alapja. Minimális finomhangolás az étkezésben, az öltözködésben vagy a mozgásban, és csökkenthető a téli súlygyarapodás vagy a náthás időszak gyakorisága és hossza. Nézzük a praktikákat és recepteket, valamint a doshikus alapokat! Masszív vendégcikk Gyertyános Anita holisztikus coach tollából, de ez ne riasszon el, inkább mélyítsd el az életmódod alapjait. 

Ne címkézzük az ájurvédikus doshákat – helyette élvezzük a diverzitást

Szögezzük le, hogy mindegyik dosha egyaránt fontos és nélkülözhetetlen, ahogy arra az Ájurvédáról konyhanyelven című előző cikkünkben is utaltunk. Mindhárom dosha bennünk (és körülöttünk) van, éppúgy, mint az Öt Nagy Elem. Úgy vagyunk felépítve, hogy mindegyik van mindannyiunkban. De a természet szereti a diverzitást és ahhoz, hogy ilyen sokszínűek lehessünk, a bennünk lévő doshák különböző aránya is hozzájárul. A doshikus kategóriák címkézése inkább tévútra visz, mint előre. Ne mérjük egyiket a másikhoz, mert nem egymás ellen, hanem egymásért vannak

Például a Pitta nem agresszor, a Váta nem szeleburdi, a Kapha pedig nem nyámnyila. Vannak ezekhez az attitűdökhöz tartozó tulajdonságaik, amik így mindannyiunkban megvannak, de erre kidomborítani ezeket a kategóriákat olyan lenne, mintha egy pohár víztől félnénk azért, mert bele is lehetne fulladni.

A doshikus kategóriák az empátia fejlesztésére is jó eszközök: a mutogatás helyett megtanulhatunk a másik nyelvén beszélni – vagy épp megismerni saját magunkat. Hatalmas lehetőség ez az önelfogadás és az önszeretet gyakorlati alkalmazására, a mások valódi elfogadására és őszinte szeretetére.

A Kapha típus elementáris nézőpontból

A Kapha alapvetően vizes energia. Elemei a Víz és a Föld. Ez az energia felelős a testben mindenért, ami építés, összetartás, megtartás. 

Gyorsan az elején behoznám a víz analógiás jelentőségét: az érzelmeket. Ennek fontos szerepe lesz végig. Képzeld el egy folyó vizét a természetben, a folyton-folyvást változó, sohasem ugyanolyan flow-folyamot. Sohasem lépsz bele kétszer. A Kaphánál is kritikus lesz, hogy a földes minősége ne állítsa meg, ne fogja vissza a vizes minőség természetes és állandó mozgását. 

Milyen egy Kapha dominanciájú ember?

Figyelmes, kedves, hűséges, gondoskodó típus. Általában introvertált természetű, de szereti az embereket, és szeret a barátai között, akár nagyobb társaságban lenni. Tény, hogy nem ő a leghangosabb tag és a vezéregyéniség (csak ha erős Pitta érdekeltsége is van a Kapha mellett). 

Nagyon fontos neki a saját közössége, a saját országa, a saját vallása és saját kultúrája, leginkább ebben az ő saját közegében érzi magát otthon. Ritkán mozdul ki, és többen közülük kifejezetten szeretnek a ’fotelból utazni’, akár egy útikönyv elolvasása vagy egy ismerős élménybeszámolója által. 

Általában félénk, konzervatív gondolkodású és jellemzően lassabban követi az eseményeket. Ha viszont felvette a fonalat, kitartása csodálatra méltó és utánozhatatlan. 

A Kapha a mélyen szerető mackó és az olaszos mamma típus ötvözete

A szokások és megszokások embere (földes elem jelenléte), kényelmesen ellubickol a komfortzónájában. Ami biztonságot teremt számára, és jó is itt tartózkodni, azonban a fejlődése gátja is lehet. 

Ragaszkodó természetű – emberekhez, tárgyakhoz és eszmékhez egyaránt. Stabilan jelen van a szerettei számára, ő az, akire mindig (tényleg stabilan) lehet számítani, de ő az, aki olykor rá is tud telepedni másokra. Az elengedés kínkeserves tud lenni számára, mégis, ha megtanulja áramoltatni a befogadás-elengedés energiáját, sokat tud gazdagodni általa. 

Alapos és előrelátó, nagyon jó tervező és szervező, de mindenhez a számára megfelelő mennyiségű időre van szüksége, ami a Váta és Pitta domináns egyéneknek lassú tempót jelent. Ő az, aki reggelente hosszú időn át kávézik és bootol közben. Ne ébredés után tegyünk fel neki fontos kérdéseket. 

Negatív érzelmeit nagyon nehezére esik kifejezni, pozitív érzelmei kimutatásával azonban nem fukarkodik. Nagyon romantikus alkat. 

Balansz-imbalansz a Kaphában

A testben a gyomor a székhelye. A betegségek jellemzően ezen a területen, illetve a tüdőben jelennek meg nála. Jellemző rá a nyálka termelődés minden formája, tehát a téli megfázásos, influenzás nyavalyák, amikor taknya-nyála egybefolyik az embernek. 

Persze nem csak télen és nem csak influenzától lehetünk kibillent állapotban. Amikor a Kapha dosha van kibillent állapotában (bármelyikünkben, nem csak a Kapha alkatúaknál lehetséges ez), akkor jellemző a pangó emésztés, a hányinger, a közöny, a nehézkesség, ernyedt végtagok, sápadtság, nehéz légzés, meghűlés.

A többi típusnál nagyobb hajlama van a zsírszövetek és a súlyfelesleg felhalmozódására, így különösen figyelnie kell a hízékonyságra.

Az ájurvéda az öngyógyítás művészete

Az ájurvéda nem csak hisz az öngyógyítás művészetében, hanem elő is mozdítja azt. Erre kiváló lehetőség figyelni a prakriti és vikriti állapotot. Nagyon röviden a prakriti a természetes egyensúlyi állapotunk, ha pedig nincs meg a balansz, vikriti állapot lép fel. A vikriti az az elbillent állapotunkat mutatja, amiben a modern, rohanó életmód miatt gyakran vagyunk, általában ilyenkor jelennek meg a betegségeink is. Ha folyamatosan a prakriti felé törekszünk (ezt hívhatjuk megelőzésnek is), akkor könnyebben elkerülhetők a beteges állapotaink. 

Ha azonban komoly tünet van, a megfelelő nyugati és/vagy hagyományos alternatív orvosokkal egyeztetünk a diagnózis felállításához és a megfelelő terápia megkezdéséhez.

A következőkben részletezett ájurvédikus eszköztár használata betegség megléte esetén kizárólag az előbbiek után javasolt, ha pedig nincs komoly tünet, akkor a benned lévő belső bölcs segítségével kísérletezz az egyensúly felé vezető úton. 

Kapha egyensúlyozás általánosságban

Az ájurvédában az egyensúlyozás általában a csökkentést jelenti, de ez azért nincs kőbe vésve. Amikor például a megfázásos, náthás tünetek megjelennek, akkor nagy a valószínűsége, hogy a Kapha minőségből több van a kelleténél a szervezetünkben. Így célszerű azt a többletet csökkenteni. 

Tulajdonképpen vízcsökkentő gyógymódként is tekinthetünk rá, ami mindig arra törekszik, hogy tisztítson, szárítson (csak a többlet nedvességet szeretné kihajtani), könnyítsen és stimuláljon. 

A kaphás gyógyulási folyamatokat mindig fontos, hogy elszánt kitartással, határozott, céltudatos erővel és fókuszáltsággal, valamint ami talán a legnehezebb, ragaszkodásmentesen érdemes alkalmazni. 

Téli ájurvédikus étkezés – ne főzz egy hétre előre!

A hideg téli időben az emésztési hőt különös odafigyeléssel kell gondozni. Csak egy kis időráfordítást igényel, és ez a pár általános ájurvédikus tipp pikk-pakk beépíthető a hétköznapi étrendbe. Legjobb, ha nem csak télen alkalmazod ezeket. 

  • Kerüld a hideg ételeket és a hideg italokat, pláne, ha szénsavas, cukros, azt tényleg ne az étkezésekhez fogyaszd. (masszív Pitta többlet esetén még télen is jólesik néha a hűs ital, nekik lehet persze, de ők se vigyék túlzásba)
  • Étkezésekkor non plus ultra, ha meleg vizet iszol, ami nem forró, de nem is langyos! Egész nap mehet nyugodtan, Váta érdekeltséggel pláne. Városi legenda, hogy hányni fogsz tőle, ellenben a gyomrod és a bélrendszered nagyon hálás lesz érte.
  • Minden nap próbáld ugyanazokra az időpontokra ütemezni az étkezéseket, az emésztőrendszer hatékonyabban működik, ha rendszeres rutinban van.
  • Alapvetően a többször-keveset sokkal jobb, mint a napi egyszer, de akkor nagy adagot. Erős Kapha többlettel nem kell napi 5x étkezni, ők simán kihagyják a reggelit is, de akkor is legalább egy tápláló meleg itallal töltekezve induljon a nap. 
  • Igyekezz akkor ebédelni, amikor a nap a legmagasabban jár, vagy ahhoz a lehető legközelebb. 10-14 óráig tart a Pitta időszak, ami az emésztésért felelős. 
  • Egyél annyi ételt egyszerre, amennyi a két tenyeredben elfér (csak elsőre tűnik sokkolónak, és természetesen a minőség itt is fontosabb szempont, mint a mennyiség).
  • Ha a test telítődött, hagyd abba az evést.
  • Csak egészségesép és szép ételeket fogyassz.
    Egyél kézzel, amikor csak teheted! Bátran tapintsd az ételt, elkészítés közben is nyugodtan. Az agyad az étel állagáról és hőmérsékletéről azonnal információt kap a tapintással által, így az ételt sokkal felkészültebben tudod fogadni.
  • Kerüld a maradékok és az újramelegített ételek fogyasztását, mert kevés bennük az életerő, a prana. Alkalmanként oké, de ne legyen szokásod, hogy hétvégén az egész következő hétre megfőzöl. 
  • Ne keverd a főtt, sült és nyers ételeket egy étkezés alatt.
  • Ne keverd a gyümölcsöket, max 2-3 félét egyél egyszerre. A minél több gyümölcsből álló fenszi gyümölcssaláta nagyon jól néz ki, de az összes benne lévő gyümölcs más emésztési idővel rendelkezik, így hatalmas terhet ró az emésztőrendszerre. 
  • Kerüld a zaklatott/mérges/aggódó állapotot, az étkezések alatt különösen.
  • Kerüld a túl sok beszédet, a tévénézést és az olvasást étkezés közben. Ehelyett csak jó társaságban vagy kellemes csöndben étkezz.
  • Étkezések alatt is egyenletesen lélegezz. 
  • Igyál tudatosan. Ha két kortyot is iszol, tedd a legtudatosabban, arra koncentrálva, hogy az éltető nedűt adod magadnak. 
  • Télen természetes, hogy több teát iszunk, a gyógyteák jöhetnek bátran, de a fekete és zöld teákat este már ne fogyaszd, mert negatívan befolyásolják a nyugodt pihenést – akkor is, ha rád nincs hatással még a kávé sem, mert olyan jót alszol tőle. Lehet, hogy alszol, de vajon pihensz is? 
  • Az étel származási helye, az elkészítés módja, a szakács hozzáállása is mind befolyásoló tényezők. Igyekezz tiszta, szattvikus minőségű attitűdöt vinni minden fázisba. 

Ha csak ezt a listát követed, már örvendezni fog a tested és a lelked. A következőkben pedig finomhangolhatod a Kapha balanszírozást. 

Kapha balanszírozó színek

Az élénkítő, melegítő hatást érdemes elérni a színekkel, tipikusan az őszi árnyalatokról van szó. A sárga, a narancs, az arany és a bordó meleg változatai nagyon jó választások. Kisebb mennyiségben jöhet a barna, fekete és szürke, de ne ők legyenek túlsúlyban az outfit kiválasztásánál. Ha az öltözködést tudatosan alakítod, könnyen bele tudod illeszteni az ájurvédikus elveket. 

Kapha balanszírozó öngondoskodás

A Kapha komótosságat és lassúságát az aktívabb mozgással lehet feltüzelni. Erőgyakorlatok és dinamikus, vérkeringést fokozó mozgás az ideális. Jógában az aktívabb verzió, mint például az Ashtanga vinyásza rendszer kiváló választás. Ez nem azt jelenti, hogy a Kapha típus csak dinamikus mozgást végezhet, ha egyensúlyban szeretne lenni. Csupán azt, hogy tegye a rutinja részévé az erős, dinamikus mozgást is, a teljes testi-lelki egyensúly érdekében. 

Ami mindenképen szerepeljen a kapha balanszírozó mozgás rutinunkban az a mellkas nyitása és nyújtása legyen. Fontos, hogy a hétköznapi rutin részévé tudjon válni valamilyen meditációs vagy imaginációs technika is.  

Receptek Kapha egyensúlyozásra

Megosztok veletek néhány ájurvédikus receptet a téli, kaphás időszakra, amikhez természetesen bátran nyúljatok bármelyik évszakban, ha elkap a nátha. 

Téli tea 

Egyszerű, de nagyszerű, hatása pedig utolérhetetlen. Összetevői a gyömbér, a citrom, a feketebo

rs és a méz. Tetszés szerinti arányban keverd őket és fogyaszd a téli betegségek megelőzésére, vagy ha már utolért a nátha, akkor ezzel hamar kijössz belőle. Gyerekeknek is mehet óvatos hígításban, úgy, hogy a csípősebbekből kevesebbet, a citromból mézből pedig többet.

Pro tipp: ha nem teában innád, hanem gyors lórúgásra van szükség, akkor készíthetsz egy pasztát előre a 4 összetevőből, és azt kanalazva fogyaszthatod ízlésed és kitartásod szerint.

Variációk kurkumára 

A Kurkuma az a fűszer, ami nem hiányozhat a téli kamrából. Gyulladáscsökkentő és gyógyító hatása utolérhetetlen. Lehet használni főzéskor is bátran, nem lesz minden curry ízű tőle. 

Torokbántalmakra és megelőzésükre bátran lehet a Kurkuma lattét kortyolgatni, ami alapreceptet tekintve egy kávéskanál kurkuma por, meleg tej és valamilyen édesítő szer, nálam a méz és a kókuszvirágcukor a kedvenc. 

A mézes kurkumát is ajánlott kikeverni a téli időkre, ami mézből és kurkumából áll: egy evőkanál mézhez egy csapott kávéskanál kurkuma, de lehet lazítani vagy turbózni ezen az arányon. Kis üvegbe keverem, egyszerre nem túl sokat, és pár napig abból eszünk kiskanállal reggel-este, vagy amikor eszünkbe jut. Ha beütött a kór, akkor naponta 5-6 alkalalommal is. 

Ne higgyetek el semmit, járjatok utána ti magatok! 

Az egészséges kételkedés jó, de légy alapos azt illetően, honnan származik az információ, és hiteles ember támasztja-e alá. Aztán ha az alapok megvannak, a tapasztalatszerzés útjára is rá kell lépni.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is, és készülj fel: a következő részben a Kapha típusnak való gyógyfüvek, illóolajok és drágakövek is előkerülnek Anita és Banya ismeretei alapján. Ha szeretnél hasonló tartalmakkal találkozni, kövesd az Elememben oldalt Instagramon és Facebookon.

Napsütéses Namaste a távol-keleti Yangonból, 

Gyertyános Anita

 

Ha hasznosnak találtad az olvasottakat, oszd meg Te is!