Ezt a gyíkot ma a szél repítette a párnámra – Úgynevezett evolúciós ugrás

Csípem a szelet, még ezt az orkánerejűt is – néha ő is engem, különösen, amikor mezítláb futkosok ki-be az erdőbe fagyott hajnali földön, mert hát ide csak úgy kiugrom, meg szeretem érezni a talajt. Jót tesz a szívnek is – kevésbé a húgyutaknak, úgyhogy mától okosabb leszek.  
 
A szél segíti, hogy a megrekedt levegő távozzon, hogy a halott vagy gyenge levelek elhagyhassák a fát, más formában részt vállalva a körforgásban. Néhány elengedéshez erőteljes széllökések kellenek, olyan, amiben nem érezzük magunkat feltétlenül biztonságban, vagy leszakít a fáról olyan levelet, amiben még volt némi ragaszkodás-kötőanyag. 

Mennyire szép metaforákat dobál hozzánk a természet (mint gyíkot a párnához). Néha biz’ a körülöttünk fúvó események is kellemetlenül érinthetnek, miközben egyfajta tisztulási folyamat részei. A megrekedt levegő kellemetlen, egy idő után mérgező közeg is lehet. A frissítés jót tesz – nemcsak akkor, amikor eltervezel egy szellőztetést. Nem mindent te irányítasz, azt viszont, hogy hogyan vélekedsz a körülötted folyó eseményekről, kizárólag te döntöd el. Viharban lenni minden, csak nem kényelmes. Kellemetlen és bizonytalan. Néha még félelmetes is. Nem túlélni kell, ez egy félreértés. Hanem megélni. 

A munkád elvesztésének pillanatában, 0 megtakarítással magad mögött nem biztos, hogy az első pillanattól élvezed a helyzetet, és ez így van jól, kár az álságos gőzért. Éld át a fájdalmad, amikor tart, ússz a mélyére, mert akkor vagy képes átbillenteni magad az egyik pólusról a másikra, ha minél közelebb vagy a széléhez. Ha tudatosítod magadban, hogy a szél nem akkor jön, amikor te készen állsz rá, és nem mindig lágy tavaszi szellőként borzolgatja a kis bajszod vagy a hajad, sokkal könnyebb lesz építkezned belőle.  

Ha elhagy a csajod vagy a pasid, az szar. Fáj, rossz, nem érted, gyászolsz, emlékezel, nehezen engeded el, néha visszasírnád magad, méltatlan helyzetekbe keveredsz, mert továbbra is birtokolni akarod a világot, amit teremtettetek. Durván hangzik, mi? Ízlelgesd kicsit a szavakat.  

Fordítsuk ezt meg. Ha elhagy a leveled, lesz időd regenerálódni, mint a fának, kicsit magadban lenni, hogy aztán annak a levélnek a helyére valami csodálatosan új, friss rügy, majd levél kerülhessen, esetleg sarjadjon a helyén egy új ág. Miközben a levél a földre kerülve rohadni kezd, és csodálatosan dús tápanyagot juttat a gyökereidnek a bomlásával.  

Amíg a levél nem szakad le, nem is fog semmi új a helyére kerülni. Amint elenged a ragaszkodás, elkezdődik a visszahúzódás, a befelé figyelés, majd pillanatok alatt kitavaszodik, és megérkezik az új tapasztalás.  
 
Annyira csodálatos ez. Ez a hasonlat bármire ráhúzható, egy eltört kerti széktől kezdve bármilyen emberi kapcsolatra, bármilyen veszteségre, egyszerűen minden táplál valamilyen formában. A veszteséggel szembe kell nézni, még átölelni is érdemes, de jusson eszedbe, hogy az élet nem lineáris, hanem egy körforgás az egész kis taposómalmunk.

Oszd meg, ha tetszett!

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

öt × kettő =

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial