A legtöbb bőrtípus kevert, tehát nem húzható rá egy az egyben a főbb bőrtípus jellemzése. Mindenesetre ez a tipizálás segíthet eligazodni.
Hidratáltság szerint megkülönböztetünk normál (ez a hidratált), dehidratált (ebből van felszíni vízhiányos és mélyrétegi vízhiányos is), illetve hiperhidratált bőrt. A túl sok víz sem jó ugyanis.
Régebben a parafinos krémeket azzal hirdették, hogy milyen jól benntartja a vizet a bőrben. Hát, végül is a hidratáltság valóban fontos, de ennél nagyobb baromságot keveset mondtak még. A parafin ugyanis az elhasznált, pangó folyadékot tartja benn, a friss nedvességet pedig kinn. A bőrödben a folyadékcserés folyamatok nem tudnak lejátszódni, így hamar megöregszik és megbetegszik. Te meg veszed a jó kis ránctalanítókat, aztán nem tudod, mitől ráncosodik a bőröd olyan gyorsan.
Olyan ez, mint amikor nem mész ki pisilni, és nem is iszol. Milyen jó, hogy tele van a hólyagod folyadékkal, így hidratált vagy, nem? Nem.
A bőr számára a legjobb hidratálás a belső hidratálás. Kenhetsz magadra akármit, nem lesz egészségesebb a bőröd, ha nem jut megfelelő tápanyagokhoz – ehhez fontos a kiegyensúlyozott, változatos étrend és a sok-sok víz.
Faggyútermelődés szerint normál, alipikus (mérsékelten és fokozottan zsírhiányos) és szeborrheás (olajos vagy korpás) bőrt különböztetünk meg.
Tehát lehet a bőröd száraz (ez a vízhiányos bőr) és alipikus is, ugyanakkor száraz és zsíros is egyszerre attól függően, mely területen borultál fel, mint a rózsabogár.
Megemlíteném még az érett és a tinibőrt is, amelyek nem bőrtípusok ugyan, de speciális gondozást igényelnek.
Az érett bőrbe az elvesztett tápanyagokat kell visszapótolni amellett, hogy az alap bőrtípusnak megfelelő ápoló szereket használjuk. A Q10-koenzim, a két molekulatömegű hialuronsav, a kollagén (csak belsődleges) visszapótlása prioritás.
A bőrünk a külvilág és a köztünk feszülő határ: amikor tinédzserként azt sem tudjuk, mi van, és folyamatos bennünk a bizonytalanság és a feszkó, ez a bőrünkön is meglátszik, tök természetes. Ha pattanásos lesz a bőröd tizenévesen, a legfontosabb, hogy ne kezdd el szárítani, főleg ne alkoholos készítménnyel, mert totálisan felboríthatod a zsírháztartását, amit nem fogsz tudni helyrehozni.
Néhány bőrprobléma néhány gondolata
Speciális bőrállapotok is léteznek, mint a rozacea, a szeborrhea vagy épp a vitiligo és sokan mások. Úgy gondolom, hogy ha sokáig fennáll egy-egy probléma, érdemes felkeresned a dermatológusod, mert a tünet hátterében komolyabb betegség vagy gyulladás (mondjuk a fogadban) is állhat.
Évente egyszer pedig nézesd meg az anyajegyeid, mert a melanóma az első időszakban csípőből kezelhető, ha viszont a nyirokrendszerbe jut, az életben maradási esélyeid radikálisan csökkennek.
A rozacea egy gyulladásos bőrbetegség, amelynek három fázisa ismert: bőrpír, göbös bőrpír, gennyes, gyulladt göbök. Utóbbi esetén jelenik meg, főleg férfiak esetében az, hogy az orruk megnagyobbodik és eltorzul.
Rólam mindig azt képzelik, hogy 0-24 iszom meg szívok, mert alapból óriási pupilláim vannak, az orrom meg piros. A szememre egyelőre nincs magyarázatom, az arcbőröm rozaceás. Tökéletesen karban tartható csipkebogyó olaj-szőlőmag olaj kombinációval, illetve kifejezetten jó rá a retinol (éjszaka és krémben elkeverve), a körömvirág olaja, az aloe vera és a niacinamidos arckrém. Az ráadásul bőrkiegyenlítő, kisimító összetevő is.
A szeborrhea fokozott faggyútermelést jelent, ide sorolják az aknét is meg a szeborreásdermatitiszt: ez gyulladt, hámló területeket jelent a faggyúmirigyekben gazdag részeken, főleg a T-vonalban. Uraknál leginkább a két szemöldök közti szakasz érintett, de ez változó.
Elsődleges a szénhidrát fogyasztásának csökkentése. Ez van. Helyileg egyébként fényterápiát használnak a bőrgyógyászok, ezt a módszert nagyon tudom ajánlani. Alkalmazható rá keverékben teafa is, de megfelelő hidratálókrém használata is fontos.
A vitiligoról kevesen hallottak, de biztos látott már mindenki ilyen bőrfelületet: egyfajta foltos területek, barnulás esetén olyan, mintha azt a szakaszt máshogy érte volna a Nap. Szerintem nagyon szép az ilyen bőr, olyan, mint egy utánozhatatlan térkép, az egyén saját lenyomata – vagy valami sokkal misztikusabb útmutatás. Ha vitiligos lennék, lehet, máshogy látnám, és emésztene a kisebbségi komplexus, de kívülállóként szerintem nincs miért szégyenkezni, sőt. Ez az állapot gyógyíthatatlan, és ha vitiligos vagy, akkor szorosabb kapcsolatot kell ápolnod a legmagasabb faktorszámú naptejekkel, a ruházati védelem pedig nem opcionális.
Az ekcémáról és pszoriázisról olyannyira sokat tudnék beszélni, hogy róluk külön poszt születik a jövőben.
Award Winning Produce
Order Online
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Pellentesque vestibulum aliquam cursus. Mauris molestie aliquam urna. Curabitur nec eleifend risus. Integer eget libero sed elit pharetra ultricies eu in augue. Integer eget libero sed elit pharetra ultricies eu in augue.